Ismét jubileumi évet ünneplünk, amely 85
éve is éppen itt kezdődött. Akkor állítólag nem zuhogott így az eső, de ugyanígy
szeptember 2-án kezdődött a tanév. A Szent Rozália templom akkor is kopottas
padjaiban az 1929/30-as tanévnyitó szentmiséjén hálát adtak a Teremtőnek az akkor
közadakozásból felépült Marianum Fiúinternátus és Kisszeminárium új lakói és az
intézményt létrehozó környékbeli atyák. Mindenki közös ügye volt ez, mert úgy
hitték, templom és iskola együtt mentheti csak meg a felvidéki magyar
kereszténységet és magyarságot. Sorsukat és jövőjüket az Úr kezébe tették le, s
a tanév kezdetén valahogy úgy kérték a Szentlélek bőséges kiáradását – mint ahogy
most mi is tettük.
47 évvel a régi Marianum erőszakos
megszüntetése után – éppen 20 éve – ismét iskolások lepték el a Király püspök
utcai régi épületet, s havonta egyszer – mindig az első pénteken – ezt a
templomot is. Éppen ezt, ahol idősek és fiatalabbak egy szívvel imádkozták ki,
hogy újraindulhasson Komáromban az egyházi iskola, égi édesanyánk védelme
alatt. Sorsukat és jövőjüket az Úr kezébe tették le, s a tanév kezdetén ők is
hozzánk hasonlóan kérték a Szentlélek eljövetelét.
Dupla jubileumot ünneplünk tehát idén.
A MARIANUM létrejöttét és újjáalakulását is. Bár sok idő telt el azóta, a
tanévkezdés mégis időtlen. A vakációról régen is hasonló lelkesedéssel érkezhettek
az iskola falai közé a diákok, mint most ti teszitek. A színes, mozgalmas,
élményekkel teli, pezsgően pihentető vakációval a szívekben fejest ugorva a
tocsogó, esős, korán kelős hétköznapokba…
Vajon, mitől lesz más ez a tanév, mint
az előzőek? Több lesz a szünidő, a buli, kevesebbet kell majd tanulni? Nem
valószínű. Tanulni kell majd, érni kell, növekedni kell a tanév ideje alatt,
erre való az iskola. Nevelkedni és növekedni Isten felé. Ez a természet rendje.
Egy fűszálnak sem kell magyarázni, hogy a Nap felé nőjön. Tudja az magától is…
Nektek sem kell bizonygatnom, kedves diákok, hogy tanulni, erősödni, okosodni
kell. Edzeni az izmokat, az értemet, az akaratot és a szívet is. Kinek-kinek
egyénisége és hajlama szerint, mint ahogy a klasszikus meséből tudjuk, mely a
tölgy és a nád vitájáról szól. Egyszer ugyanis – ha hiszitek, ha nem – összevesztek
azon, ki az erősebb:
„Én vagyok az!” – mondta a tölgy.
„Erős gyökereimmel megkapaszkodom a földben, s dacolva állok ellent mindenféle
szélnek, viharnak, cudar időnek. Én vagyok az erdő királya.”
„Nincs igazad” – szállt vitába vele a
nád. „Bárhonnan is támadjon rám az orkán, üvöltve rohanjon is felém, nem talál
rajtam fogást, mert elhajlok előle. Belesimulok a szélbe, s bárhogy erőlködjön,
mégsem tud kitépni. Én vagyok az erősebb”.
Kinek volt igaza? Én ma sem tudom. Talán
mindkettőnek. A példamutató kiállás, az elemekkel is szembeszálló,
kérlelhetetlen hűség és a céltudatos, békés szelídség is elvezethet minket
Isten országába. Kemény hitvallásra és csendes állhatatosságra egyaránt szükség
van. Mi, tanárok sem akarunk titeket egy présbe rakni és azonos alakra
formálni. Mindenki más és mindenki máshogy tökéletes, hiszen emberek vagyunk és
keressük a boldogságot, a csak nekünk rendelt hivatást, amiért élnünk
rendeltetett ezen a világon. Ebben a kalandban, egyéni hivatásotok
felderítésében, a világ csodáinak megismerésében leszünk állhatatos, figyelő és
buzdító társaitok.
Kedves diákok. Kezdődik az iskola. A
szürke hétköznapok idején gondoljatok majd arra, hogy Jézus legnagyobb csodái,
tanításai mennyire egyszerűek, megérthetőek, hétköznapiak voltak. Az ő
jelenlétében a hétköznapi dolgokból is kisarjadt a szent. Az ő jelenlétében a
hétköznapi dolgokból máig kisarjad a szent. Olyan lehetőségeket tár fel,
amelyek a mindennapok szorításában szabadságot adnak. A legfontosabb dolgok az
életben apró, szürke pillanatokból nőnek ki, mégsem szürkeséget, hanem színt
visznek az életbe. Tűzzük ki hát közös célunknak az elkövetkező jubileumi
tanévben, hogy megkeressük minden napban azt a csodát, melyet a Jó Isten
ajándékozott nekünk. Nem kell hozzá más: csak szív és szeretet. Hogy
megértsétek, elmesélek még egy idevágó történetet:
Egy öreg bölcs üldögélt a Budára
vezető út szélén. Egy városba igyekvő idegen beszédbe is elegyedett vele:
– Milyenek itt az emberek? –
tudakolta.
– Hová való vagy? – kérdezett vissza
az öreg bölcs.
– Komáromi vagyok.
– És felétek milyen nép lakik? –
kérdezett tovább az öreg.
– Hát
tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem
el onnan.
– Nincs
szerencséd! Budán sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel,
lusta és önző emberrel fogsz találkozni. – mondta az öreg. A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt
meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Budán.
A véletlen úgy hozta, hogy ő is Komáromból jött. Neki is feltette az öreg bölcs
a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
– Nagyszerű emberek élnek ott!
Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! – válaszolta nem kis
büszkeséggel az utas.
– Nagy szerencséd van! Budán is
ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! – mondta az öreg bölcs. A vándor
vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy
fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan
jegyezte meg:
– Nagyot csalódtam benned! Sose hittem
volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva
csillapította:
– Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a
világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol
csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon
mindenhol barátságos emberekre talál.
Kedves diákok! Ősi szokás szerint
azért gyűltünk össze itt, a Szent Rozália templom falai között, hogy együtt
kérjük a Szent Lelket, jöjjön el közénk, s legyen velünk az új iskolai évben
is. Adja Isten, hogy a Marianum be tudja tölteni azt a szerepet, amire
rendeltetett, hogy iskolája legyen mindenkinek, akik az isteni gondviselés
útján haladva nem utasítják el a Szentlélek ajándékait. Kívánom, hogy nyitott
szívvel, örömmel és kitartással keressétek a nektek rendelt hivatást,
szüntelenül növekedve a tudásban, erőben és a szeretetben. Mert küldetésetek
van, mint az állhatatos tölgynek, a hajlékony nádnak, vagy mint a felvidéki
keresztény magyarnak...
Jöjj, tehát Szentlélek Istenünk, tölts
el minket, add, hogy egyedül rád szomjazzunk, az igaz bölcsesség forrására,
téged keressünk, a mennyei szeretet szerzőjét, a béke forrását, a gyengék
felemelőjét és a hűségesek megtartóját. Amen.
(Ünnepi beszéd - részlet, mely elhangzott a MARIANUM Egyházi Iskolaközpont évnyitó ünnepi szentmiséjén, 2014. szeptember 2-án)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése