 | ||
| A gútai vaskereskedés megnyitása 1946-ban, a mai Híd utcában. (Železoobchod Gúta) |
Kedves olvasóim! Hm. Inkább a klasszikus formát használom: nyájas olvasók! Engedjék meg, hogy a világháló végtelent nyaldosó virtuális hullámain útjára engedjek néhány ingatag papírhajót... Sokat közülük az első hullámocskák elsüllyesztenek, másokat a kósza szelek fognak elsóhajtani sötét és feneketlen mélységekbe, s boldog leszek, ha közülük csak néhány is célba ér. A címzett: minden gútai polgár. A gútai nemzet...
Merthogy Gútáról fogok írni. Néha megsárgult, molyrágta történeteket régmúlt emberekről, vágyakról, küzdelmekről, néha egészen modernek lesznek a sorsok, melyeket a világháló bizonytalan végtelenjére bízok. Nagy-nagy bizalommal. És reménnyel.
Kik lesznek a segítőim? (Mert, ugye, egyedül nem jó még papírcsákót sem készíteni!) Azok az emberek, akik magukat gútainak vallották, és úgy szerették a világnak ezt a cseppnyi helyét, hogy hazájuknak vallották még akkor is, mikor menniük kellett, vagy (ami néha még nehezebb is volt) maradni. Helytállni. Megmaradni.
Hűségre tanít egy-egy megfakult kép, meggörbült kereszt, anyák meséi, apák tekintete, népdalaink, a sortánc pezsgése, a csörgői göröngy súlyos bizonysága... S a cifra betűk is, melyek nyugalmat árasztó sorokba rendeződnek foszló leckefüzetekben, s elfeledett sorsokról mesélnek. Úgy mint ez is itt:
„Gúta magyar nagyközség. A Kis-Duna és a Vág összefolyásánál fekszik. Határa termékeny rónaság – így tanultuk az elemi iskola ódon falai között szülőfalumban. Sok minden történt Gútán az utóbbi évtizedekben. Világháború. Kitelepítések. Betelepítés. Árvíz pusztított. Emeletes házak épültek. Új utcasorok nyíltak. Megváltozott a község arculata. Még a neve is…”
(Gútai kis történetek és lakodalmi szokások – részlet Harmath Lajosné Vöröss Kornélia életrajzából)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése